Jótékonysági rendezvény - Köszönetnyilvánítás

Jótékonysági rendezvény - Köszönetnyilvánítás

2015. június 6-án jótékonysági estet tartottunk a 10 éves leukémiás Seres Vilmoska bodaszőlői kisfiú gyógyulása céljából. A rendezvényt a Bodaszőlőért Egyesület és az IKSZT szervezte. A bált önkéntesek segítségével bevásárlás, sütés-főzés előzte meg, hiszen svédasztalos vacsorával vártuk a vendégeket. Az est folyamán nagyon jó hangulat volt, köszönhető a hajdúböszörményi Tóth Krisztiánnak aki zenéjével és Polgári Zsoltnak aki a hangtechnika biztosításának felajánlásával járultak hozzá a rendezvény sikeréhez, a támogatások gyarapításához. A bál nettó bevétele 315.000.-Ft, amit jelképesen Vilmoska édesanyjának Horváth Barbarának adunk át. Azért csak jelképesen, hiszen a Bodaszőlőért Egyesület vállalta, hogy Vilmoska és Édesanyja jelenlegi lakásához fürdőszobát és egy szobát alakít ki önkéntesek és közmunkások segítségével. Ezt az összeget még bőven meg kell pótolni, hogy a tervezett építkezés mihamarabb megvalósulhasson, ezért még várunk további felajánlásokat, amik már telefonos kapcsolat útján részben meg is történtek, hiszen egy hajdúböszörményi könyvelőiroda közbenjárásával tervező, kőműves, és villanyszerelő ajánlotta fel segítségét, de minden további segítséget nagy köszönettel fogadunk.

Köszönjük a támogatást Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának, köszönjük a hajdúböszörményi, józsai, bodaszőlői cégek, vállalkozások felajánlásait, köszönjük a lakosság összefogását, köszönjük az önkéntesek segítségét, köszönjük mindenkinek, akik bármivel hozzájárultak, illetve akik még ez után járulnak hozzá ahhoz, hogy Vilmoska újra egészséges életet élhessen. Köszönjük!

Hírek

Fontos!

Fontos!

Kérjük adója 1%-ának felajánlásával segítse a Bodaszőlőért Egyesület hatékony munkáját! Adószámunk: 18557662-1-09 Tovább...

BUÉK 2016!

BUÉK 2016!

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet Kíván a Bodaszőlőért Egyesület, a bodaszőlői Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér dolgozói és Dombi Imre képviselő!

Este harangszóra,... Tovább...

Ünnepi buszmenetrend

Ünnepi buszmenetrend

Mindenszentek alatt buszjárat indul Bodaszőlőről a hajdúböszörményi köztemetőbe.

Az autóbusz november 1-jén 11 órakor indul Bodaszőlőről a hajdúböszörményi köztemetőbe, vissza... Tovább...